Pumicica visszatér ráadásul ikrekkel:)

Sokminden történt az elmúlt időben, majd a végén ezekről is beszámolok, de előbb egy nagyon stresszes nap krónikája. 

Szóóóóval, az úgy történt, hogy csütörtökön jött egy értesítés ajánlott levélről, amiben a babák személyi igazolványa volt. Már akkor sejtettem, hogy nem lesz egyszerű megszerezni a postán. Péntekre kis shoppingolást terveztünk Anyuval és a babákkal, így a körünket a postán kezdtük. Beügettem, előrántottam a személyimet és odaadtam az ajánlott blankettákat. Ránéztek, közölték, hogy nem azonos a vezetéknevünk. Valóban nem, mert a babák a párom vezetéknevét viselik. Kérik az én lakcímkártyámat, de az meg totál máshová szól. Mondom, odaadom a babákét is, de az is oda szól, ahová az enyém. Kérdezik, hogy a férjem ide van-e bejelentkezve - persze nem. Végül át kellett mennem a másik ablakhoz, ahol a kolléganő már látott egyszer-kétszer, azonosított és lesajnálóan közölte a másikkal, hogy adja oda nekem a leveleket. 1-0 ide. 

A következő utunk a Nagy Lajos király útjára vezetett a nagy turkálóba. A babás ismerősök mind állították, hogy isteni cuccokat vesznek ott fillérekért. Még soha nem voltam turiban, gondoltam megnézem. Ginuskának nagyon kevés cucca van, úgyhogy valamit mindenképpen kellett venni. Benyomultam, mivel készletfrissítés volt, egymillióan voltak. Gondoltam ebben az esetben körülnézek és jövök megyek. Anyu közben kint őrizte a babákat a kocsiban, mondta, hogy a lábát be nem teszi. (megjegyzem, tényleg nem is neki való a hely). Megnéztem a babaholmikat, találtam is pár jó cuccot, odanéztem és elfogyott a sor. Vérszemet kaptam és válogattam még. Tényleg nagyon édi holmiakt válogattam össze: jópár felsőt, 2-3 kis ruhát, 4 nadrágot, 2 kis kardigánt, csupa márkás holmi. Mire feleszméltem, már két kilométeres sor állt, mert az egyik oldalon bezárták a kasszákat, de akkor már sajnáltam visszatenni őket. Álldogáltam kicsit a sorban, amikor csörgött a telefonom, hogy a pénztárcám kint van a kocsiban. Így mikor sorra kerültem, ott kellett hagynom a cuccot, kiügetni a pénztárcáért és vissza. De megérte... 3350 Ft fizettem, és összesen egy kis ruha és talán egy kardigán lett kicsi, a többi jónak néz ki. 2-0 ide

Következő megálló a Minimanó nevű bababolt műintézmény volt, ahol az anyuval a gyerekseregnek igyekeztünk játékokat venni (az összes zenélőt felhúztuk, hogy megállapítsuk, melyiknek van a legjobb hangja - hogy örülhettek nekünk!) továbbá a babáknak vettünk kis cipőcskét. Itt csak annyi stressz volt, hogy Áron felébredt, ordítani kezdett, meg kellett etetni. 3-0 ide

Utolsó állomás a Tesco volt, mert rám jutott a bevásárlás. A bejáratnál mindjárt belebotlottunk egy nagyon kedves barátunkba - ennek még később lesz jelentősége. Bevásároltunk, majd kicuccoltunk a kocsihoz, bepréseltük a gyerekeket, babakocsit és amiket vettünk, majd indulás előtt Anyu még mondta, hogy nézzem meg Áron bébiülését, hogy jól van-e bekötve. Odaléptem és ahogy megfogtam a biztonsági övet, kicsúszott a kezemből a riasztó távirányító és azon a kicsi lyukon, ahonnan a biztonsági öv jön ki, lecsúszott az ülés alá. Próbáltam kiszedni, de nem sikerült. Ennek az autónak csak az üléstámláját lehet előre hajtani, az alsót nem lehet felemelni, de ebben nem voltam 100%-ig biztos, csak sejtettem. Jöttek autósok, akik mind megpróbálták, de persze nem jutottak semmire. Nekem már lehorzsolódott a kezem, mert próbáltam bepréselni az ülés alá, egyszer el is értem, de csak még jobban becsúszott. Felhívtam K-t, van-e pótriasztó, persze, nála otthon, 30 km.  Végül Anyu felhívta a barátunkat, akivel bent találkoztunk, tudna-e segíteni. Ő nagy autós lélek, a Nagybátyámmal dolgozott együtt annak idején. Odajött, megvárta, míg a többiek feladták és felrántotta az ülést:) Még így is nehezen - mert egy kábelköteg alá becsúszott - de ki tudtam szedni valahogy a riasztót. Mondanom sem kell, hogy a hadművelet alatt Ginuska is felébredt, úgyhogy őt is meg kellett etetni, majd - de az már szerencsére a végkifejletnél volt - Áron is, aki persze azonnal üvölteni kezdett teli torokból, viszont neki már nem nagyon volt kajája, mert már megette és nem terveztük ilyen hosszúra a túrát. 4-0 ide. 

Az est méltó lezárásaképpen K hazajött és inni akart egy sört. Nem volt behűtve... mondom semmi gáz, kint van a kocsiban, és amúgy is a hűtőből vettem ki. Diadalmasan behoztam, K ránézett és azt mondta, szuper, de ez barna sör - Ti tudtátok, hogy a Staropramenből van barna is? Én nem... 4-1 ide

Végül, és ez már tényleg a lezárás volt: K hozott utántöltőt a a pálcás illatosítóhoz, amit árulunk, úgyhogy tudnom kellett volna, melyiknek mennyi az űrtartalma... fogtam, meglendítettem az üveget, beleöntöttem és nem fért bele, a felét mellé öntöttem. Persze, hiszen a 100 ml-es üvegbe 250 ebben az univerzumban nem fér bele. Az egész fürdőszoba szantál illatban úszik. 4-2 ide. 

Ezek után a gyerekeket már nem mertem megfürdetni... ki tudja mire lennék képes...

No és milyen achievment-ek vannak a babáknál? 

- a legfontosabb: már kb. 1 hete átalusszák az éjszakát. Este kb. 10-11 körül esznek utoljára és alszanak reggel 7-ig. 

- Áron 5,5 kiló, Ginuska 4,7 kg. 

- Ginuska elkezdte nézegetni Áront, valamint a saját kezét. 

- Áron sokat beszél, gagyog, gőgicsél, Ginuska kevesebbet, ő tartózkodóbb.

- Áron nagyon cuki, barátságos, mosolygós baba, bár borzasztóan követelődző, hamar unatkozni kezd, szórakoztatásra vágyik

- Ginuska nagyon szép baba - remélem, nem csak az elfogultságom mondatja velem - finom vonásokkal, nagy kék babaszemekkel, kis finom bőrrel. Türelmes, jóindulatú baba, nem hisztis, nagyon jól el van magában is. Sokat figyel, szemlélődik. 

Az elmúlt két hétben sokminden történt, meg semmise. Szóval az én számomra rohadt gyorsan mennek a napok, minden napra jut valami, amin izgulni kell, vagy valamilyen új tudományuk van, de egy kívülálló számára ezek semmiségek. A jelenlegi tudományok: Áron hasra fordulva egészen hosszan fel tud könyökölni és ugyan nagyon ingatagon, de nézelődik. Ginuska egyenlőre csak emelgeti és forgatja a fejét hason. Mindketten össze tudják kulcsolni a kezüket a mellkasuk felett, a magánhanhzókat szépen mondják, egy-két magán- és mássalhangzó kombinációt is, nagyokat tudnak mosolyogni, de hangosan kacagni még nem. Egyenlőre valószínűleg még csak a tárgyak körvonalát látják jól, mert többnyire azt látom, hogy a fejem tetejét nézegetik. 

Voltunk a babákkal koponya és hasi UH-n a biztonság kedvéért, de szerencsére minden rendben van velük. Ezen kívül megjártuk a csípőszűrést is, ott is minden rendben van. Az külön megérne egy misét, hogy a váci kórházban csak október elején januárra osztották az időpontot és mivel nagyon erőszakos voltam, beszélhettem a doktornővel, aki viszont borzasztó kedvesen felajánlotta, hogy a magánrendelésén ingyen és bérmentve megnézi a babákat. Azután ott elmesélte, hogy a környéken már csak Vácon van csípőszűrés, ott is csak ő és egy másik orvos csinálja, mert nincs gyermek ortopéd orvos. Miért nincs? Azért, mert egy felnőtt csípőprotézis műtétért sokkal nagyobb pénzt el lehet kérni... (nyilván hálapénzben) no comment.

Az mondjuk szerencse volt, hogy nem tudtam, hogy az ikrek hajlamosabbak a csípődeformitásokra a szűk hely miatt (ez végülis logikus, de szerencsére ennyi logikám nem volt), mert akkor még ezen is paráztam volna. 

Levelezek egy csomó októberben szült kismamával egy fórumon és mindig megállapítom, hogy 1. szerencsém van a saját gyerekeimmel 2. jobban bírom a strapát az átlagnál. Egy gyerek miatt is mit össze nem tudják panaszkodni magukat az emberek....Végülis azt kell, hogy mondjam, egyenlőre - gyorsan lekopogom - nincs sok gond velük: esznek, büfiznek, alszanak, illetve bizonyos ritmus szerint egyre többet vannak fent. Egy-két olyan éjszaka volt, amikor nehezen tudtam Áront elaltatni, de Ginuskával szerencsére még ilyen sincs. Leteszi a fejét és alszik - apja lánya!

Voltunk már kirándulni, kocsmázni - azt 3 hetes koruk óta rendszeresen - nagyokat sétálok velük 5-6 kilométereket az időjárástól függően. Nagyon jó érzés velük bárhová elmenni, mert osztatlan sikert aratnak mindenhol:)

Pénteken bent voltunk az anyukámmal és a babákkal a boltban és ott megkérdezte egy vevő, hogy kinek a gyerekei - egy pillanatra meg is lepődtem, és fura volt kimondani, hogy az enyémek:)

Most van egy szusszanásnyi időm, amíg várom, hogy felébredjenek a fürdéshez. 

Hát igen, a fürdés... bevallom, nem fürdenek minden nap. Sőt, inkább csak 2-3 naponta. Olyan tortúra az egész, hogy ha tehetem kihagyom. Végülis még nem nagyon koszosodnak. Most is már 9 óra van, de alszanak... 5-kor értünk haza, akkor etettem őket, de olyan nyűgösek voltak, hogy tulajdonképpen 7-1/2 8-kor aludtak el, hagyták abba az ordítást. Szóval igazából nem tudom, mikor kellett volna fürdetnem őket. 

Szóval a babák szépen fejlődnek, két napja elkezdtek érdeklődni az ágy fölé akasztott forgó-morgó iránt, teljes áhítatban képesek bámulni fél órán át. Ez persze azt jelenti, hogy kétszázszor kell felhúzni. Annyira édesek, ahogy tágra nyílt szemmel bámulják, mintha a világ nyolcadik csodáját látnák. Az is nagyon érdekes, hogy hogyan fejlődnek amit az egyik nap még nem tudtak, a másik napon már igen. 

Voltunk már velük kirándulni is: felmentünk Nagyirtáspusztára ott K kiszállt és legyalogolt Nagybörzsönybe, mi pedig oda mentünk kocsival és ott sétáltunk. Nagyon szép idő volt, nagyon élveztük:)

Ezen kívül voltunk már a törzshelyünkön is, négyesben is, és a múlt hét végén barátokkal. A babák osztatlan sikert arattak, természetesen. Persze nyilván senki nem fogja azt mondani, hogy gááááz, ahogy kinéznek, vagy mittomén... egy, pláne két kisbabától mindenki el van ájulva, de ez így természetes. 

Mostanában már kezd az életünk kicsit rendszerezettebbé válni és én is pihentebb vagyok. Az elmúlt két éjszaka csak egyszer kellett hozzájuk kelnem, hajnali 3 körül, ami nagy könnyebbség a korábbi háromhoz képest. 

Megvolt az egy hónapos ellenőrzés, szépen növekedtek, a védőnő és a doktornő is elégedett volt velük. Ginuska most 3.5 kiló, Áron 3.7. Úgy látszik, hogy a 20 dkg különbség állandósul közöttük. Sajnos Ginuska eléggé bukik, ami néha ijesztő méreteket ölt, pl. az orrán is jön vissza a cucc - ez elég rossz látvány. Mindenki azt mondta, hogy amíg 1. van pisis pelenka, 2. van súlygyarapodás, addig nincs gond, de azért akkor is minden alkalommal szívrohamot kapok. A másik dolog, ami mostanában aggaszt, hogy Áron elfeküdte a kis fejét. Az egyik oldalon, hátul kilapult a feje. Az oka az, hogy van egy baba-pihenő szék, amiben nagyon szeret lenni, de mindig oldalra csúszik benne, és így a fejét odanyomja az oldalához. Most visszaraktam a fejük alá a deformálódás elleni párnát, amit a barátnőmtől kaptunk kölcsönbe és minden nap nézem, hogy javul-e, de egyenlőre nem látok változást. Lehet, hogy nem kellene naponta többször megnézni? Áronnak a feje tetején kihullott a babahaja, most úgy néz ki, mint Szőke András:) Szerencsére már elkezdett kinőni az igazi haja. Ginuska is kopaszodik, de nem olyan látványosan, mint Áron. 

Nagyon nagy élményt jelent nekem a babákon túl, hogy látom, K mennyire ragaszkodik hozzájuk. Nagyon szereti őket. Hajlandó etetni, büfiztetni, de nem hajlandó pelenkázni és fürdetni. Nagyon fél, hogy leejti, vagy összetöri őket a fájós kezével. Tényleg óriási élmény, legalább akkora, mint maguk a babák. A kapcsolatunk is sokkal jobb azóta, mióta megszülettek. Ez talán annak is betudható, hogy elég fáradt vagyok, így nincs erőm vitatkozni, veszekedni semmin, még akkor sem, ha nem értek valamivel egyet, a könnyebb ellenállás irányába megyek:) Ha pozitívan akarom megfogalmazni, akkor rájöttem, hogy mik a fontos és mik a nem fontos dolgok. 

Ami engem illet: kihevertem a vérszegénységet, nagyjából a versenysúlyomnál vagyok, de a hasam még nem ment le. Nagyon édesszájú lettem, azt hiszem, hogy most kell vigyáznom, hogy fel ne csússzanak a kilók. 

No, megpróbálom ezt a fürdetést...

A babák ma négy hetesek, lassan kialakul a napirendünk. Ez tulajdonképpen elég egysíkú: evés, büfizés, alvás, pellancs csere. Ez az elején még elég jól ment, mert a babák tulajdonképpen egész nap aludtak. Mostanra már vannak ébrenléti periódusok is és nem mindig sikerül könnyen elaltatni őket. 

Eleinte 3 óránként keltenem kellett őket, hogy egyenek, mostanra már maguktól ébrednek és ez sokkal kellemesebb, nem kell órát húznom mondjuk éjjel 2-re. 

Az elmúlt két nap viszont pokol volt... Áronnak talán fájt a pocakja és éjszaka a 1 órás és 3-4 órás etetés közötti időszakot gyakorlatilag végignyekeregte vagy ordította. Egyik éjjel már annyira kiborultam ettől, hogy bőgve könyörögtem Áronnak hogy hagyja abba. Közben persze Ginuska is felébredt - nem a bőgésre, hanem arra, hogy neki már evés-idő jött. K persze hallotta a bébiőrön keresztül és felkelt, közbeavatkozni. Ketten, egyesült erővel sikerült végül megetetni Ginuskát és elaltatni Áront. Innentől viszont előre rettegtem az éjszakától. Nappal még csak-csak megoldom valahogy, de éjjel az pokoli, mert az én szervezetem is alvásért kiabál. 

Ekkor megkaptam a húgomtól Tracy Hogg: A suttogó titkai c. könyvét. Már korábban is olvastam belőle, de most megkaptam könyv formájában is. Nos, ez a könyv az ősanyák ősellensége. Mert azt találja mondani, hogy vigyünk rendszert a baba életébe és ha éjjel felsír, nem kell azonnal felkapni, csak megnyugtatni. No meg, hogy altassuk a babát a saját ágyában, nem a mienkben - ez utóbbival mélységesen egyetértek (nem is merném a saját ágyamban altatni az ennyire pici babákat, könnyen megfulladhatnak a takaróktól-párnáktól). 

Úgyhogy tegnap este vettem egy mély levegőt és adtam egy esélyt Tracynek: megfürdettem a babákat, Áront kicsit hosszabban (meglepetésemre élvezte, pedig előtte üvöltött a kádban). Beletettem a kádba és ringattam a vízben. Utána megetettem és lefektettem a kiságyba. Megkapta a cumit a szájába, megsimogattam és figyeltem. Amikor kiköpte és kezdett nyöszörgni, újra visszaraktam, megsimogattam az arcát, halkan beszéltem hozzá, égve hagytam a sólámpát vártam. Ilyen módon kb. háromnegyed óra alatt sikerült mindkettőjüket elaltatni. Ezzel egyébként általában nem is volt gond. Azután jött az igazi erőpróba, az éjszakai etetés. Ginuska felébredt és sírni kezdett. Megetettem, utána Áront még álmában megetettem, nem büfiztettem és visszatettem az ágyába. Így viszonylag hamar végeztem és könnyen vissza is lehetett altatni. Ginuska rendes nagy adagot evett, sőt még Áron maradékát is, Áron viszont álmában csak egy egészen keveset. Ilyen formán Áron felébredt hajnalban, őt akkor megetettem egy normális adaggal  és utána simán vissza tudtam altatni. Ginuska fel sem ébredt és mindketten aludtak reggel nyolcig. Úgyhogy végül tudtam normálisan aludni és egészen más színben láttam a világot reggel. 

Ma tovább fogom fejleszteni a módszert a "láncetetéssel". :)

Nos ezzel a bejegyzéssel még valóban tartozom, Nekik is, és Nektek is, akik kérdeztétek. 

Tehát: szeptember 6-tól voltam kórházban preventív és megfigyelő jelleggel. Az első hétvégére még hazaengedtek, de a másodikra már nem. A doki elmagyarázta, hogy a távolság miatt legalább 2 óra, mire műtőasztalra jutok szükség esetén, beláttam, hogy igaza van, és nem szívóztam tovább. A terhes osztály egyébként eléggé szanatórium szerű, hiszen itt többnyire nem beteg kismamák vnnak, hanem olyanok, akikre vigyázni kell, esetleg valamilyen probléma miatt megfigyelés alatt vannak. Velem tényleg nem törődött senki, a vizitek alkalmával 5 másodpercet szántak rám, többnyire megnézték, milyen könyvet olvasok. 

Halálra untam volna magam, ha nem jönnek be hozzám olyan sokan. K minden nap jött, de ezen kívül barátok sora és persze a családtagjaim is. Komolyan meghatódtam. 

Azért Pumicica mindig tudja szinesíteni az életet, ha éppen unalmas. Egyik nap kikéredzkedtem a főnővértől egy kis fagyizásra a mekibe. A kórháztól három lépésnyire kibicsaklott a bokám és négykézlábra akkorát estem, mint egy ház. Szerencsére a hasam nem ért le (még jó, hogy nem növesztettem túl nagyra), de azért jól megijedtem és persze rohadtul megütöttem a térdemet, tenyeremet. Nálam jobban már csak a környéken lévő emberek ijedtek meg, akik közül többet a mentőnek kellett volna elvinnie. A legjobb az volt, hogy egy nő beinvitált a boltjába egy pohár vízre - mert a víz ivása köztudottan meggyógyítja a vérző térdet:) Mindegy, a jószándékot kell nézni, és tényleg nagyon segítőkészek voltak. Persze nem mertem bevallani a kórházban, nehogy gondja legyen belőle annak, aki elengedett, csak az orvosomnak mondtam el négyszemközt, de ő is azt mondta, ha nem ütöttem meg a pocakot, akkor nincs gond. 

A szülés napját az orvosommal közösen tűztük ki, pontosabban én választottam, ő azt mondta, ha figyelembe tudom venni az időbeosztását, akkor kedd vagy csütörtök legyen. Én a keddet választottam, mert mielőbb szabadulni akartam, azon a két napon a babák szempontjából már nem sok múlik. Utólag egy érdekes számmisztika is kijött belőle: az én születésnapom 09.09. a babáké 09.18., a 18 ugyebár 2x9. Vicces nem? ráaádásul az ő számaik is kilencesek, ami a számmisztika szerint kitűntetett szám. 

Szóval mi kitűztük a napot, az volt a kérdés, hogy a babák megvárják-e. Menet közben volt két komolyabb hidegfront is, de velem nem történt semmi. A környező ágyakon már mindenki megszült, olyanok is, akik mögöttem jártak, de velem csak nem történt semmi. Egyszer-kétszer éreztem valamilyen jósló fájás szerűt, de semmi nem történt. A szülésznő megnyugtatott, feküdjek le nyugodtan, ezt nem lehet átaludni:) Az osztályos orvos végtelen szimpatikus volt, minden alkalommal vigyorogva közölte, hogy már megint nem:)

Lényeg a lényeg, nem történt semmi. Azután eljött a nagy nap. Hajnalban - nem tom miért kellett ezt 5-kor csinálni - megkaptam a beöntés-borotválás duót - nem volt olyan szar, mint amilyenre számítottam, utána ctg-t kellett csinálni. Persze nehezen ment, mert a babák olyankor aludtak és én nem ehettem-ihattam semmit, hogy felkeltsem őket. Azután vártunk. 11-re voltam besorolva műtétre, de befutott elém két sürgősségi császár és csak egy műtő volt, úgyhogy 12 után keveredtem fel. Addigra már mondjuk vattát köptem és rohadt álmos voltam. K persze már ott volt és lazán próbáltunk beszélgetni, hogy elüssük az időt, de nem nagyon sikerült. 

Végül betereltek a műtőbe. Elsőnek egy vietnami fiút láttam meg, gondolom medikus lehetett, azután bekött egy sereg ember és felszerszámoztak. Az aneszteziológus doktornő borzasztó kedves volt. Elmagyarázta, hogy hogyan fogja csinálni az epidurálást. Megkérdezte, hogy bejön-e a párom, mikor mondtam, hogy nem, akkor mondta, hogy ő fog a helyére ülni a fejemhez és mindenről tudósítani fog. Az epidurálás szépen hatott, nagyon fura érzés volt, mert a lepel alatt a kezem hozzáért a lábamhoz és olyan érzés volt, mintha egy szivacshoz nyúlnék:)

Megkezdődött a vagdosás, nem fájt, de éreztem mindent, pontosabban a nagyobb mozdulatokat igen, a vágást nem és szerencsére nem voltak mindenféle rémes szörcsögő hangok sem. Elsőnek Ginuska érkezett (pedig az utolsó UH szerint Áron lett volna az A baba, de szerintem az a nő egyszerűen béna volt, a súlyokat is elmérte), farosan, 13.41 perckor. Abban a pillanatban, hogy kiemelték, hallottam, hogy iszonyú erővel üvölt és akkor már megnyugodtam. A szülésznő egy pillanatra megmutatta, de annyira be volt bugyolálva, hogy nem sokat láttam belőle, csak egy szürkés színű kis lényt, mondták, hogy gyönyörű (gondolom, mindenkinek ezt mondják:). Rögtön utána, 1 perccel később érkezett Áron, lábbal előre, őt is megmutatták egy pillanatra és elvitték. Szintén nagyon erősen, hangosan sírt. Innentől már folyt a könnyem, a doktornő meg is kérdezte, hogy ugye csak a boldogságtól. Amúgy kétszer-háromszor rosszul lettem a műtét alatt, azt éreztem, hogy el fogok ájulni és mindenáron fel akartam ülni, persze nem tudtam. A doktornő mondta, hogy ad gyógyszert, de elájulni nem fogok, mert 100 a vérnyomásom, de azért fel-le szaladgált az érték végig. Végül összestoppoltak és kivittek az őrzőbe. Nagyon vicces volt, hogy mindent hallottam és bár azt hittem, hogy kicsit kába vagyok, az vietnami sráccal folytatott angol párbeszédet is tudtam követni és érteni. 

Amíg én még a műtőben voltam, a babákat levitték a szülőszobára, ahová K elkísérte őket és a telefonommal csinált pár képet, hogy legalább meg tudjam nézni őket. A babákat letisztogatták, megmérték. Ginuska 2340 gramm és 43 cm volt, Áron pedig 2400 gramm és 46 cm. K visszajött hozzám és elmondta, hogy gyönyörűek és picik és minden rendben van velük. Megfigyelésre elvitték őket a PIC-re és éjszakára melegítő alá tették őket a kicsi súlyuk miatt. Este elmehettünk megnézni őket, K visszajött és elkísért. Nagyon-nagyon picik voltak. Pucéran csak egy pelusban feküdtek egymás mellett hason. Az egyikükön egy kis rózsaszín kendő volt a pelusra terítve, a másikukon világoskék. Felemeltem és alatta a pelus fenekén egy nagy A illetve B betű volt:) Sajnos nem volt nálam telefon, hogy lefényképezzem őket. 

Másnap reggelig maradtunk az örzőben, amikor nekem jött a fekete leves. Ugyanis nem tudtam felkelni, pontosabban felkeltem, de rohadtul szédültem, úgyhogy visszahanyatlottam inkább. A nővér levett vért vérátömlesztéshez, de amikor ezt megemlítették, mondtam, hogy inkább összeszedem magam valahogy. Azt mondták, hogy nagyon erősen vérszegény vagyok és a két méhlepény helye is duplán vérzik, azért vagyok ilyen erőtlen. Kaptam kétféle infúziót, attól némiképp erőre kaptam és le tudtam mosdani. Az volt a jó, hogy az egyik délelőtti szüléshez ugyanazt a gyerekorvost hívták fel az örzőbe, aki este a mi babáinkat fogadta és meg tudtam tőle kérdezni, hogy jól vannak-e. 

Kb. dél volt, mire lett ágy a gyermekágyas osztályon, akkor át lehetett költözni oda. Hamarosan hozták a babákat is, akkor tudtam őket alaposabban megnézni, megszeretgetni. A gyerekágyas osztály maga volt a pokol, egy börtön barátságosabb hely ennél. A szobák borzasztó picik, alig lehet elférni az ágyak között, mi négyen voltunk egy szobában, 5 babával. Valakinek a gyereke tuti üvöltött, úgyhogy pihenni nem nagyon lehetett. Engem a professzor asszony külön kéretett és megüzente, hogy nehogy kivigyem a babákat a látogatók közé, mert túl kicsik. Folyamatosan mindenki azt súlykolta, hogy koraszülöttek (betöltött 37. hét után születtek) és esendőek, nagyon kell rájuk vigyázni. K bejött, de a babákat meg sem nagyon tudtam mutatni neki, mert ő nem jöhetett be a szobába, én meg nem vihettem ki őket. Végül úgy tudta megnézni őket, hogy az ajtóba elvittem az egyiket, odaadtam neki és visszamentem a másikért. Ez nagyon megviselt, még most is sírok, ha arra gondolok, hogy elvették tőlünk ezeket a perceket-órákat. Olyan jó lett volna leülni valahol és csak nézni őket, megbeszélni, ki mit élt át, stb. Nagyon lélektelen volt az egész. Már az első nap kicsit morcosan megkérdeztem, mikor mehetünk haza. A csecsemősök egyébként nem voltak különösebben segítőkészek, de egy kis kedvességgel meg lehetett szelidíteni őket. A babáink egyébként nagyon népszerűek voltak ott. Tényleg nagyon szép, formás babák voltak és most is azok. 

Végül szombaton jött el a szabadulás napja, de még aznapra is hagytak némi stresszt, mert egészen a vizitig nem volt biztos, hogy hazaengedi őket a gyerekorvos a sárgaság miatt. Szabályosan elmenekültünk onnan. 

Összességében a műtét nekem nagyon jó emlék volt, amíg élek nem felejtem el. Utána sem volt semmi gondom a szédülésen kívül. Nem fájt a fejem, nem remegtem, nem volt hányingerem. 

Szeptember 18-án 13.40 és 41 perckor végre megszülettek a babák. Programozott császármetszéssel, gond nélkül, épen, egészségesen és hangosan megszülettek. Folytak a könnyeim:) 

Most már itthon vagyunk lassan egy hete, de még nem jutott időm megörökíteni az eseményeket. Ígérem, megteszem. Szerencsére ezek nem olyan dolgok, amit el lehet felejteni:)

Már múlt hét csütörtök óta kórházi fogságban vagyok, igaz múlt hétvégére hazaengedtek, de most már egy darabban nem szabadulok innen. 

A kórházi tortúra megérne külön egy posztot, majd lehet,hogy egyszer meg is teszem, de nem most. 

Addig is itt megy a szenvedés. Mivel nekem - szerencsére - semmi bajom nincs, csak aszalódom itt. A program nagyjából abból áll, hogy reggel-este meg kell mérnem a lázamat, ami persze nincs (szigorúan saját hőmérővel), utána délelőtt mindenki csinál magának 20 perc ctg-t babánként és slussz. Ja nem, ezen kívül naponta egy órát számolni kell a magzatmozgásokat. Na ez nekem nem megy, úgyhogy sacc per kábé szoktam valamit mondani. Az én babáim nagyon aktívak, mondhatnék akár kétszázat is, de inkább 70-et szoktam.

A programozott császár időpontja keddre van kitűzve, hacsak addig magától nem indul meg. Tegnap picit reménykedtem benne, de azután minden elmúlt. 

Megvolt az első gyerekekkel kapcsolatos rémálmom is. Ma éjjel háromkor arra ébredtem, hogy én nem leszek képes őket megfelelően ellátni: azt sem tudom, milyen rendszerben kell az etetés-pelusozás-altatás trióját csinálni és egyáltalán mi a napirendjük az újszülötteknek? Mit jelent az igény szerinti szoptatás? Egész nap rajtam fognak lógni? És én mikor pihenem ki magam? Képes leszek arra, hogy nulla pihenéssel hisztéria és idegösszeomlás nélkül, üdvözült mosollyal babusgassam őket? 

Ennek megfelelően hajnali háromkor nekiültem a netnek és olvasgattam egy kicsit... mit mondjak, nem nyugodtam meg. 

A hétvégén még kihasználtuk az utolsó nyári hétvégét és bográcsoztunk egyet: K teniszpartnerei jöttek el, a fiúk játszottak egyet utána meg főztünk egy lecsót. Igazából K csinált szinte mindent, én csak mosogattam, de abba is belefáradtam. 

A héten csütörtökig vagyok szabadlábon, csüt. reggel nyolcra kell a terhesambulancián megjelennem a teljes menetfelszereléssel sűrűn hangoztatva, hogy ottalvós jegyem van. Ez az utasítás a doktornőtől, aki a saját újdonsült orvosom felesége. A hétvégén lesz apukám szülinapja nagy bulival, amire nagyon jó lenne eltávozást kapni, de erre majd később kell visszatérni annak függvényében, hogy hogy vagyunk. A barátnőm szerint, amilyen a formám, szombaton fogk szülni buli helyett. 

Egyenlőre jól vagyok, persze hamar elfáradok és egyre jobban vizesedik a kezem és a lábam. Most már mindkét kezem zsibbad, de az utóbbi napokban már legalább nem fáj. Az is valami...

Tegnap összerántottam az 1. számú kórházi cuccot és a 2. számút félig. A legnagyobb dilemma a 3-as számú, a hazatérő holmi. A babáké oké, a húgomtól kaptunk nagyon édes kis holmikat, még azt kell kiegészíteni kis sapival, kesztyűvel és a takarókkal. Az én hazatérő cuccom erősen kérdőjeles: egyáltalán mekkora leszek amikor hazajövök? Terhes-cucc kell még, vagy már bele fogok férni az eredeti holmijaimba? Milyen lesz az idő? Ezt nem lehet K-ra bízni... részben az én gardrób-kupimban nem könnyű bármit megtalálni részben pedig attól tartok, hogy valami rejtői kombinációt fog hozni (gemkapcsot, lakktáskát és teniszütőt). 

Kis kitérő, de ide kapcsolódik: a húgom váratlanul kórházba került valamilyen derékbecsípődéssel. Mentő vitte be, nem volt lehetőség összecsomagolni. A sógorom később utána vitte a holmiját, a következőket: sötétkék kiskosztümöt, harisnyanadrágot valamint a tornacuccát. Szép kombináció volt. 

A dokinál az első vizit pozitívra sikeredett, úgy tűnik, hogy kölcsönösen szimpik vagyunk egymásnak. Pl. hosszasan belekezdett abba, hogy az én koromban, meg lombikkal, stb-stb. ő bizony császárt javasolna. Mondtam neki, hogy én is. Erre megnyugodott, mondta, hogy kicsit tartott attól, hogy egy elszánt bio-pártival van dolga:)  Mondtam, én biztos nem.... megvizsgált, de a gyerkőcöket nem mérte meg, csak megnézte őket, szép egyformák, nagyok:) Egyedül Áron talpacskáját mérte meg, mert annyira mutogatta: 6,5 cm - jó nagy, ha pontos a mérés. A méhnyak nem rövidült meg, a méhszáj zárt. 

Viszont jött a feketeleves: közölte, hogy ikresek nem otthonról mennek szülni, úgyhogy itt az ideje, hogy bevonuljak a kórházba. Általában a 34-36. hét között szokás, kialkudtam a 36. hét elejét. Majd 31-én kell telefonálnom, akkor mondják meg, hogy pontosan hová, mikor, milyen cuccal, stb. Utána a programcsászárnál nem várjuk meg a szülés beindulását, hanem kinézünk egy időpontot és megszületnek a babák. Az időpontot tekintve van némi diszkrepancia: először azt mondta, hogy a 17-vel kezdődő héten, utána viszont azt, hogy 7-10 napot kell előtte elvergődnöm a kórházban, de ha jó leszek kapok eltávot is:)

Most olyan fáradt vagyok, hogy úgy gondolom, jól fog esni a pihenés a kórházban. 

Pénteken végeztek a festők, azóta folyamatosan takarítok. Most már nagyjából vége, de hulla vagyok... holnap jön a takarítónő, neki meghagytam az ablakokat, ablakkereteket. Holnap este pedig összerakjuk a kiságyakat. Kedden még visszajön a festők főnöke és pár apróbb dolgot megcsinál és utána szerintem készen vagyunk... ha nem, akkor is leszarom. A színek szerintem szépek lettek, mindennek olyan napsütötte színe van:) És persze szép tiszta...

Közben a kézzsibbadás és fájás már olyan méreteket öltött, hogy hajnalban sírtam és ordítottam. Sajnos két orvos egybehangzó állítása szerint sincs erre más megoldás, mint a szülés. 

Napok óta többször előfordul, hogy minden ok nélkül sírva akarok fakadni. Hol borzasztó magányosság érzetem van, akkor is, amikor nem vagyok egyedül hol meg nem is tudom mi. Pl. most is. Fogalmam sincs miért, de úgy érzem sírva tudnék fakadni. Mindegy, majd csak elmúlik, nyilván a hormonoktól van. 

Amúgy lassan kezdenek összeállni a dolgok: a héten megvettük a kiságyakat, ma elmegyek egy ismerőshöz egy pelenkázó szekrényért, az anyukámnál már kimosódott az első adag babaruha. Tegnap összecsomagoltunk a nagyszobában, jöhetnek a festők. Talán ezért is vagyok nyűgös, mert egyáltalán nem látom még át, hogyan lesz itt a dolgok menete. A nagyszoba össze van rakva, csak a bútorokat kell majd mozgatniuk, de a többi szobában semmihez nem nyúltam. Elfogyott a doboz is, és azt sem tudom, hogy mit kellene összerakni és főleg mennyi időre. Áááá, az ilyet utálom... tudom, hogy lazábban kellene ezt felfogni, de valahogy nem tudom. 

A terhességi tünetek közül a múlt héten egy újabbal gyarapodtam, az eddig legkellemetlenebbel: kézzsibbadás és fájdalom. Ez általában hajnalban-reggel van, leginkább a jobb kezemben, de a balban is előfordul. Teljesen érzéketlen lesz a kezem és nem tudok vele fogni. Olyan érzés, mint amikor lefagy az ember keze a hidegben majd a melegben kezd újra felengedni, bizsereg és rohadtul fáj. Rájöttem, hogy ha oldalt fekszem, akkor még rosszabb, mert valami ideg, vagy nem tudom mi megnyomódik. Háton viszont nem tudok feküdni, mert akkor meg valamilyen artéria nyomódik össze. Úgyhogy félig oldalt fekve párnákkal kitámasztva alszom, hajnalban meg félig ülve.

Holnap megyek a dokihoz, ezt is meg kell kérdeznem. Érzésem szerint a magnézium használ(na) neki, de a Keresztanyám 1 tablettát engedélyezett belőle, azt este veszem be, hogy egyáltalán el tudjak aludni. Lehet, hogy hajnalban még egyet kellene. 

Most már annyira jó lenne, ha megszületnének! Nem a tünetek miatt, hanem úgy egyáltalán. Eddig tényleg jó volt várandósnak lenni, de most már egyre nehezebb. Néha azt is érzem, hogy nem olyan nagy gáz, ha beküldenek kórházba, mert legalább kipihenem magam. Persze ez nem igaz, mert egy négyágyas kórteremben, közkórházban mindent lehet, csak pihenni nem. Ráadásul K-nak is csak gondot okoznék, mert eggyel több feladat lenne neki, oda bejárni hozzám, meg még az üzletet is intézni. Az anyukámnak, hogy a festést felügyelje... stb. ááááááá Annyira szeretném, ha már holnap lenne, hogy a dokival tudjak beszélni!

Halleluja! Bizony megjött a pénz! Most még nincs vége a történetnek, mert 90 napon belül számlákat kell még nekik vinni, hogy mire költöttem, de utána tényleg vége! és akkor megszakítom az összes diplomáciai kapcsolatot a disznókkal. 

A héten elég sok beszerzést eszközöltünk: tegnap megvettük K-val a pelenkázó-fürdető komplexumot (sajnos még a szakszavakkal nem vagyok tisztában), elhoztuk a babakocsit a barátnőmtől, megvettem a kókuszmatracokat és megrendeltem a textil dolgokat (ágynemű, fejvég, függöny, törölköző, ilyesmi). Most még a pelenkázó szekrény hiányzik és a két kiságy. Kedden pedig kezdenek a festők. 

Remélem, hogy most már minden összeáll. Annyival jobban érzem magam, hogy most már tudtunk venni pár dolgot a babáknak. Paradox módon a legjobban a két kis cuminak örültem, amit vettünk. K nagyon cuki volt, nem hepciáskodott a boltban, sőt az eladónőnek ő büszkélkedett el azzal, hogy ikrek lesznek. 

Este hazafelé megálltam a patikában, és vettem Tena Lady betétet, ami a kórházi listán volt. Megmutatták hogy mekkora... sokkolt... Gondolom fog még néhány ilyen sokk érni:)

Voltunk bent a Cirisben, nekem vérvétel volt, K pedig beszélt az egyik biológussal a köldökzsinórvér témában. Megnyugtattak a nővérek, hogy a lábszárig tartó vizesedéssel tuti nem fektetnek be kórházba. K-n meg csak ámulok és bámulok.... időnként leveti a sündisznó tüskéit és akkor borzasztó komolyan viselkedik a babákkal kapcsolatban. Annyira kiváncsi vagyok, milyen apuka lesz...

Megint sokminden történt, és egyúttal semmi különös... A babák szépen növögetnek, a legutóbbi mérésnél voltak 1400 grammosak. Most már elvileg olyan 1800-nál járunk. Akkora vagyok, mint egy ház, bár tényleg csak a hasamra és a mellemre híztam. A legrosszabb, hogy a hasam nagyon magasan van, a mellem teljesen rábukik, pedig nem lóg és nem is olyan nagy, de ha nem húzom ki magam teljesen, nem is tudom, hogy mi nyom, mit. 

Nagyon vicces testi tüneteim vannak. Most éppen korog a gyomrom a mellkasomban:)

Azért, hogy legyen valami izgalom is, a héten telefonált a dokim, hogy a kontroll-tenyésztés eredménye megérkezett, és szépen fejlődünk: a streptococcus kimúlt, de jött helyette a nem kevésbé romantikus nevű klebisella, úgyhogy egy kis augmentin. Szuper, nem? Már meg sem kérdeztem, hogy miért, honnan? 

A múlt héten nyaraltunk egy kicsit. Mivel pénzünk nincs, így lekéretőztünk a húgomék kérójába Szárszóba. Nekem ugyan tökmindegy volt, lévén, hogy a vízbe max. térdig mehetek, biciklizni szintén nem tudok... a balatoni fíling többi része megvolt: hekk, kukorica, fagyi és egy este egy nagyon klassz vacsi egy szép csárdában a szőlőhegyen, Lellén. Kicsit levont ez utóbbi értékéből, hogy már enni sem tudok rendesen, nagyon kicsi a gyomrom és ha tele lesz, nem kapok levegőt. 

A héten persze volt újabb felvonás az OTP-vel. Az írásos igazolást arról, hogy augusztus 10-ig kifizetik a pénzemet, a mai napig nem küldték el. Ehelyett érkezett egy újabb levél egy paksaméta űrlappal, július 1-i dátummal (mit csináltak vele egy hónapig?), amiben azzal fenyegetnek, ha 8 napon belül nem küldöm vissza, akkor új kiutalási időpont lesz, október 30, az amúgy szeptember 30-ból.... Mi van? Felrántottam a telefont és megint ordítoztam egy sort a call centeressel, a vége az volt, hogy azt a levelet tévesen küldték ki, és augusztus 10-ig kifizetik a pénzt, de ha nem hiszem, menjek be a bankfiókba és kérdezzem meg, mert nekik látniuk kell... kiváncsi leszek. 

Mindenesetre az anyutól kaptam kölcsönbe pénzt, azzal el lehet kezdeni a beszerzéseket és a festést, elvileg egy hét múlva vissza tudom neki adni. 

Ennek örömére ma elmegyek a használt légzésfigyelőért. 

A meleg megöl teljesen, csak lézengek a lakásban... remélem, most már tényleg csak másfél nap:(

Hűha, most látom, milyen régen nem írtam! Az a mentségem, hogy az elmúlt két hétben a raktáros kollégám szabin volt, így folyamatos ingajáratban voltunk a raktár, az üzlet és a különböző kiszállítások között. Nem akartam, hogy szegény K egyedül szívjon, így amit tudtam, segítettem neki. Persze emelgetni nem tudok és nem is hagyta volna, de a rengeteg cimkézést azért tudtam csinálni. A partnerek meg mintha ráéreztek volna, hogy most kell rendelni, hogy jól megszivassanak.... Sok rendelés jött be, ami persze nagyon jó, de miért nem lehetett ezt két héttel korábban? Minden este hullaként érkeztünk haza, csak feküdtem.... Szerencsére ennek ma vége és kicsit kényelmesebben vagyunk. Azután majd lesz egy másik ilyen periódus is, amikor viszont a boltban dolgozó leányzó megy el szabira, az is szivatás lesz, de másmilyen. Ott az a gáz, hogy ha esik, ha fúj, mindenképpen ott kell lenni, a boltot ki kell nyitni és persze mosolyogni:)

Újabb felvonás a Lakáskassza ügyben: múlt héten saját indíttatásból telefonáltam és érdeklődtem, minden rendben van-e. Mondták, igen, majd küldik a pénzt. Ehhez képest pénteken jött egy levél - illetve lehet, hogy előbb, de az anyuékhoz érkezik, ők meg szabin voltak - hogy ha nem fizetünk be 2200 Ft-ot, valamilyen eljárási díjként, akkor törlik a felmondásunkat, és b..hatom a pénzt. Ebben az a legszebb, hogy ők írtak egy levelet, hogy méltányosságból díjmentességet kapok. Amikor bementem a bankba a kérelemmel, mondtam az ügyintéző tyúknak, hogy hoztam egy másolatot a levélből, tegyük mellé, mert nem fogják tudni az ingyenességet. Nem, azt látják... hát nem látják... most megint fel kell hívni őket és leordítani a hajukat, követelni valamilyen főnöket, írásbeli visszaigazolást, stb. hogy történjen valami. Közben meg megy az idő, nekem elvileg aug. 13-ig kellene hogy kifizessék a pénzt, de majd gondolom bepróbálkoznak azzal, hogy emiatt halasztás. Megőrülök! Közben meg a pénz annyira kellene.... abból tudjuk megvenni a dolgokat a babáknak. Én meg ki tudja meddig leszek mozgásképes illetve mikor fogok szülni. Három ikres barátnőm közül kettő a 31. héten egy pedig a 36.-on szült - én most léptem a 30.-ba. 

Holnap megyek dokihoz, ezúttal még a régihez, nagyon kiváncsi vagyok, mennyit nőttek a babák. 

Hahh... csak el ne kiabáljam...

A héten voltam dokinál, mindent rendben talált: a babák 1-1 kilósak (kb.) kis különbséggel, ami még akár a mérési hibahatárba is belefér, a méhszáj zárt, vagyis mostanában nem várható koraszülés, az én 9,5 kiló hízásommal is nagyon meg volt elégedve, a lábam sem volt nagyon feldagadva, a vérnyomásom is rendben. (ez utóbbi a terhességi toxémia miatt fontos). Szóval ott minden heppi. Most már elég tuti, hogy egy fiú és egy lány, ez már a 2D ultrahangon is jól látszott (szerinte). Bónuszként még elhangzott, hogy beszélt a másik dokival, aki elvállalt, úgyhogy most már tuti, hogy a SOTE I-en fogok szülni. Az anyagi helyzetünket elnézve nem olyan nagy gáz, hogy nem a Maternity lesz 4 kilóért, a körülményeket meg, hááát, valahogy el lehet viselni. 

Ha koraszülés lenne, a babáknak az a legjobb hely, és ez a legfontosabb. 

A legközelebbi kismamagondozásra még a jelenlegi dokihoz megyek, utána már az újhoz. 

Már nem is tudom, hogy írtam-e, de sikerült megállapodnunk, hogy itt fogunk lakni eleinte nálam, azután meg majd megpróbáljuk mindkét házat eladni és venni valamit, ami mindkettőnknek megfelel. Most azt várom, hogy az a rohadt pénz megérkezzen, hogy elkezdhessem a babaszoba festést, berendezést. 

A céges dolgok is talán rendeződnek, mert átestünk a legnehezebben: bejelentettük a tulajoknak, hogy év végéig maradnánk. Persze ebben az ügyben lesz még jónéhány felvonás, de valahogy elindultunk. 

A héten ráadásul elég durva pörgés volt, mert a raktárosunk szabin van és mintha mindenki ráérzett volna erre, most jutott eszébe rendelni, úgyhogy hol raktár, hol szállítás, hol üzlet... és még ez lesz jövő héten is. 

Már régóta nem jöttem, de ebben a melegben egyszerűen semmihez nem volt kedvem és főleg estére már általában nagyon ingerült lettem. 

Mostanában nem nagyon történik semmi - szerencsére. A babák növekednek, holnap megyek egy következő UH-ra. Azt, hogy hol fogok szülni továbbra sem tudom, de talán holnap kiderül, ha minden igaz a dokim múlt hét végén tudott beszélni a másik dokival. A cégben továbbra is nagyon nehezen mennek a dolgok, de majd csak kilábalunk egyszer ebből. 

Az aktuális parám a lábdagadás. Ebben a brutál melegben iszonyúan feldagadt a lábam, sőt egyik reggelre az arcom is. El is rohantam a Keresztanyámhoz, de mire odaértem, már lelolhadt, úgyhogy csak valószínű, hogy bucira aludtam a fejemet egy pár nap nem alvás után. Azért ijedtem meg, mert a doki azt mondta, hogy akkor van gáz, amikor már a fejem, ujjaim is dagadnak, mert az a terhességi toxémia jele. 

Most hétvégén igyekeztem minél többet feküdni, és magasra rakni a lábamat, ami nem könnyű, mert hanyatt feküdni már nem tudok. Úgyhogy oldalt fekszem, mint egy sellő (vagy inkább mint egy hatalmas fóka), ettől viszont reggelre csípőficamot kapok. 

Eldöntöttük a hol lakunk kérdést: egyenlőre kezdjük a létet nálam, K-nak azzal a feltételével, hogy ő nem hagyja magára a saját házát és időnként oda fog menekülni nyugalomért. (azért arra kiváncsi vagyok, hányszor, mert azért már most is látom, hogy aggódik, meg várja a babákat) Utána pedig - nem eszetlenül, nem kapkodva - megpróbáljuk mindkét házat eladni és venni valahol egy közöset, ami mindenkinek megfelel. Ezt majd meglátjuk, most a legfontosabb, hogy itt kezdjük az életet. 

A kezdéshez odáig már eljutottunk, hogy benyújtottam az igényt a lakáskassza kifizetéshez. Persze ez sem megy olyan könnyen: kiderült, hogy ezt a pénzt a támogatással együtt csak lakásfelújításra vagy vételre lehet fordítani. Az, hogy három hónapja végtörlesztettem a lakáshitelt, és amiatt tartozom mindenkinek, senkit nem érdekel. Kurva jó, nem? Most törhetem a fejem, hogy hogyan lesz ebből lakásfelújítás. Ráaádásul "kegyből" "csak" 45 nap alatt hajlandóak kifizetni a pénzemet, úgyhogy most visszaszámolok augusztus közepéig, mert sajnos a babaszobában semmit nem tudok csinálni/venni addig, mert ki vagyunk nullázva. Remélem, még mozgásképes leszek akkor. 

Pénteken a dokim felhívott, hogy a tenyésztésemben találtak streptococcus baktériumot, írt nekem receptet, majd menjek el érte. Mit csinál erre egy 21. századi kismama? Gugli a barátunk, úgyhogy utánanézünk. Rengeteg szörnyűséget találtam róla: felnőtt korban nem gond, de a szüléskor megfertőzheti a babát, rájuk nézve viszont nagyon veszélyes. Szuper! Beugrottam a kocsiba és elrohantam a dokihoz, felkaptam a receptet és szerencsére beszélni is tudtam vele. Meg volt lepődve, hogy így betojtam, mert Ő nem mondott semmi olyasmit, hogy rohannom kellene. A lényeg, hogy kaptam antibiotikumot, most 10 napig szednem kell, majd a 36. hét tájékán csinálnak még egy tenyésztést, és ha akkor is megvan még, akkor a szüléskor kapok két dózis antibiotikumot infúzióban és ennyi. Huhhh.... Mindenesetre, ha már ott voltam, megkérdeztem, hogy én milyen módú szülésre számíthatok, azt mondta egyértelműen császárra. Ettől megnyugodtam.... kövezzetek meg, de én bizony félek a normál szüléstől. Persze, ha azt mondta volna, hogy normál módon jobb a babáknak, akkor azt is vállaltam volna. Legjobban attól féltem, hogy amíg mondjuk az egyik baba születik, addig mi történik a másikkal. Nehogy valamilyen oxigénhiány vagy ilyesmi lépjen fel. 

Nos, ez volt a délelőtt, de jól tettem, hogy bementem hozzá, mert így nyugodtan tudtam elutazni. 

Este elhúztunk Bukarestbe. A repülés és az előtte lévő procedúra alapvetően kellemes élmény volt, ahogy meglátták, hogy várandós vagyok, előre engedtek a sorban a biztonsági ellenőrzésnél, nem kellett átmennem a fémdetektoros kapun csak megtapiztak. Volt igazolásom a dokitól, de senki, még csak rá sem nézett. Wizzair-rel mentünk, ott persze helyjegy nincs, úgyhogy oda lehetett ülni, ahol volt hely, persze borzasztó szűken. De 50 percet bárhogy ki lehet bírni. A babák azonnal elkezdtek mocorogni, ahogy elkezdtünk gurulni és egész úton aktívak voltak. A rokonok nagyon kedvesek voltak, rengeteget ettünk, most azután győzhetek lefogyni, illetve utolérni önmagamat. Szombaton körülnéztünk a városban, főleg autóval, vasárnap délelőtt megbeszéltük a bizniszt, délután pedig kirándultunk Sinaia-ra és megnéztük a királyi kastélyt. Olyan, mintha egy mese illusztrációja lenne:)

Ezzel együtt, hétfőn már alig vártam, hogy hazaérjünk, nagyon elfáradtam. Az a gond, hogy hosszú távon ülni nem tudok, mert fáj a derekam, járkálni meg azért nem, mert bedagad a lábam és leesik a vérnyomásom - ehhez persze nem könnyű alkalmazkodni másoknak, én meg nem akarok nyafogni folyton:)

Mozgalmas volt a hét babás szempontból: hétfőn 4D uh-n voltunk. Az élmény, meg kell mondjam, kicsit vegyes... valahogy többet vártam tőle. Igaz, lett két képünk az arcocskájukról, ami tényleg jól sikerült, de a nagy része nem lett annyira jó. Azok a képek, amiket a neten szoktam látni, jobbak szoktak lenni. Lehet, hogy már itt is photoshoppolnak? Deeee.... megtudtuk végre a nemeket tutira, tényleg vegyespárosunk van!

Áron: 

Georgina

(remélem, nem cseréltem össze őket:) Egyébként ilyenkor még nincs husi a babákon, csak a csont és bőr, tehát ez a koponya formájuk. Szerintem Áron az apukámra hasonlít, Georgina viszont a fejformáját tekintve K-ra. 

Kedden voltam terhesgondozáson is, ott megmérték őket, a babák szépen fejlődnek, 590 és 660 gramm súlyúak.

Viszont itt ért a sokk: a doki azzal fogadott, hogy már hetek óta gondolkozik azon, hogy nekünk nem lesz jó a Kútvölgyi, mert ott nincs koraszülött osztály és ikreknél ez bizony könnyen befigyelhet, akár minden probléma nélkül is. Ha ez történik, onnan a babákat a Jánosba viszik, amit ő semmiképpen sem tanácsolna. Mivel azonban ő máshol nem tud szülést vezetni, felkérne egy másik dokit, aki a Péterfyben működik és akkor hozzá járnék terhesgondozásra és nála szülnék. Vérzik a szivem. A dokimban nagyon megbízom, az újat meg természetesen nem ismerem. Azóta a neten a róla és a Péterfyről fellelhető összes infót elolvastam persze írtak hideget és meleget is, abból nem lehet tájékozódni. Most majd két hét múlva megyek újra terhesgondozásra, addigra kellene döntésre jutni, de nem nagyon van mit gondolkozni sajnos. Nem az én kényelmem a fontos, hanem a babák biztonsága. Bízom benne, hogy akihez beajánl, ugyanolyan gondossággal fog eljárni, ahogy a jelenlegi. 

Mindenesetre kár volt megnézni múlt héten a Kútvölgyit. Ezek után egy közkórház állapotai nyilván siralmasak. A bekészített köntösről és ripi-ropi törcsikről szőtt álmaimat asszem el kell felejteni. Tudom, hogy ez nem olyan lényeges, de azért kényelmi szempont:) 

Na, megyek csomagolni, mert este utazunk Bukarestbe....

 Illetve nagyjából.... Most két befutó nevünk van: Áron és Georgina illetve inkább fordítva, mert mégiscsak hölgyeké az elsőbbség:)

Holnap délelőtt megyünk 4D ultrahangra, reméljük kapunk majd megerősítést ehhez:)

 Ma hajnalban megszületett az unokahúgom, Anna baba. A húgom nagyon lazán tolta a második szülését, mert délután még nem gondolták, hogy szülés lesz és a nagyobbik gyerkőcöt nem hagyták kint a szüleimnél. Így a húgom este 10-kor taxiba ült, bevitette magát a kórházba, a kispapa pedig otthon maradt a másik gyerkőccel. Ők egyébként nyugovóra is tértek, elvégre nem ők szültek. A húgom a taxissal felvitette a cuccát a szülészetre, ahol egy lélek sem volt, csak egy alvó biztonsági őr, de hamar beindult a gépezet. Megvizsgálta az ügyeletes és felhívták a saját orvosát, azután a szülésznő és az ügyeletes bekötötték az infúziót meg miegymás, amikor a helyzet már fokozódott, egy óra tájban, behívták a dokiját. Fél kettőkör befutott, burkot repesztett és 2.20-kor Anna baba megszületett. Amikor 3 körül felhívta a kispapát, alig akarta felvenni a telefont, annyira jól aludt:) Reggel nagy vidáman a férj hívott engem, hogy milyen klassz szülés volt, ennél jobb nem is lehetett volna, főleg, hogy Ő nem volt ott és nem kellett végigasszisztálnia. (az elsőnél ott volt és nagyon rossz élményként élte meg, mondjuk a szülés sem volt ennyire egyszerű). A baba nagyon édes, szőke hajú, kék szemű és minden rendben van vele. 

Ez a szülés végül ugyanabban a kórházban történt, ahol én is fogok szülni (Kútvölgyi-Maternity). Így legalább tesztelve van:) Azon röhögtem, hogy amikor megérkeztünk a kórházba, a liftben rám nézett egy ott dolgozó nő és rögtön kérdezte, hogy a szülészetre megyünk-e:) Fent pedig meglátták bennem a célcsoportot és azonnal felajánlották, hogy körbevezetnek. Egy nagyon kedves szülésznő mindent megmutatott, persze ő is levette rögtön, ja, ikrek, akkor császározunk... Remélem, hogy tényleg...

K nagyon cuki-muki volt, mert elmondták, hogy be lehet menni a műtőbe, odaállhat a fejemhez, de ő mondta a szülésznőnek, hogy nem akar, mert akarja látni, hogy nekem valami rossz, vagy szenvedek. Kint várhat és ott fogják majd a babákat is egy helyiségben ellátni, oda elkísérheti őket. 

A másik édes momentum az volt, hogy most már kívülről is lehet látni, ha babák mozgolódnak. Kérdeztem K-t, akarja-e érezni, de ő azt kérdezte, hogy mikor megyünk Uh-ra, de valami jobbra, nem a 2d-re. Az előző alkalommal rá kellett beszélni, most meg ő akarja! Azon nyomban bejelentkeztem egy 4d-re, hétfőn megyünk:)

 Újabb hetek teltek el, a babákkal minden rendben. Múlt hét kedden voltunk ismét Uh-n, ezúttal K is eljött velem és most látta a babákat először. Utólag azt mondta, hogy még mindig komoly képzelőerő kell ahhoz, hogy az embergyereket felismerje a kis alienekben. Mindenesetre láttuk, hogy a babák jól vannak és nagyon aktívak. Érdekes volt, mert azt hittem, hogy mindig érzem, ha mocorognak, de ezek szerint egyáltalán nem. K nem hatódott meg különösebben, de érdekes kérdéseket tett fel a dokinak, amik kb. a mi végre vagyunk a földön kategóriájába tartoznak. Az nagyon szimpatikus volt Tőle, hogy ténlyeg csak az érdekelte, hogy egészségesek-e a babák. A nemüket sajnos ezúttal nem láttuk. 

Most a hétvégén nagyrészt nálam voltunk, pontosabban K csak hétfőn, azaz ma ment haza. Jól éreztük magunkat és szerencsére az idő is jó volt, csak a tegnap esti szalonnasütést mosta el az eső. Helyette raclette-et csináltunk a szüleimnél. Ott voltak a húgomék is:)

Ma viszont Bodza borzolta a kedélyemet. Ezúttal a másik kutyával akartam elmenni sétálni (egyszerre a kettővel már nem tudok), de Bodza úgy gondolta, ő is velünk tart. Kiszökött a kapun és elhúzott. Én már futni természetesen nem tudok, de ha tudnék sem lenne esélyem egy kutyát utolérni. Bodza először az első sarkon balra fordult, ha a Dunapartra megyünk, ott szoktunk lemenni. Azután amikor meglátott és hívtam, akkor odajött, megpróbáltam megfogni, de a két a ugrabugráló ebbel egy pórázzal nem tudtam mit kezdeni, kénytelen voltam elengedni. Ezek után elindult a másik szokott útvonalon a szüleim felé. Úgyhogy telefonáltam nekik, engedjék be a kutyát. Bodza annak rendje és módja szerint meg is érkezett. Visszafelé már ugyanezt nem mertem megkockáztatni, mert ha másik kutyával találkozunk, nem tudom, mi történik. Így először az egyikkel, azután a másikkal is átsétáltam. A napi mozgást ezzel le is tudtam a magam részéről. 

A várandóság árnyoldalai is lassan megérkeznek: dagad a lábam - erre találtam egy homeopátiás szert, ami úgy néz ki, beválik (csak el ne kiabáljam), fáj a derekam - kismamapárnát használok, ezzel szuperül tudok aludni, borzasztó könnyen leszalad a vérnyomásom - csütörtökön is egy patikában kellett menedékjogot kérnem, míg magamhoz térek. 

Két hét múlva Bukarestbe megyünk. Pontosabban K-nak kellene mennie, de valamilyen fura, tőle szokatlan módon úgy tűnt, ragaszkodik ahhoz, hogy menjek én is (bevallom, jól esik) Közben meg ő sem tudta, hogy nekem a repülés mennyiben árt. Gondoltam, hogy nem fog, de végül felhívtam a dokit, aki elengedett. Láttam K szemén, hogy megnyugodott, így megvettük a jegyeket. 

Ezen kívül pénteken kaptunk egy ajánlatot ikerbabakocsira is. Alap esetben az a fajta, amit kinéztünk kb. 230 ezer (igen, jól látjátok). Végignéztem az egész ikerbabakocsi választékot - nem volt nehéz, mert alig van pár féle - de tulajdonképpen ez az egy volt ami megfelelt az elképzeléseinknek. Ezek a következők voltak: egymás mögötti legyen (az egymás melletti túl széles), nagy kerekű, hogy egyenetlen felületen is lehessen menni vele, az ülések forgathatók legyenek (mindkettő előre, mindkettő hátra, egymásnak háttal, egymással szembe), ne legyenek nagyon szorosan egymás mögött, hogy a második is kilásson, ugyanilyen okból az egyik legyen magasabban, mint a másik. Szóval ezeknek csak egy felelt meg: abc design zoom

nNos, erre kaptunk egy ajánlatot használtan 120 ezerre. Az ismerősök kb. 1 évig használták, van hozzá sportülés és bébi hordó. A mózesen még gondolkozom, nekik nem volt, lehet, hogy azt még veszünk, bár azt használja legkevésbé az ember. 

 A hétfői próbálkozás után, amikor a a doki eltűnt, végre szerdán megtörtént a második genetikai UH. Úgy volt, hogy hétfőn K is eljön, de szerdán már nem tudott, úgyhogy egyedül voltam. 

Az eredmény: minden rendben van, kicsit nagyobbak az átlagnál, de a doki szerint ez csak azt jelenti, hogy szépen fejlődnek. A jelenlegi állás szerint vegyespárosunk van, A baba kislány, B baba kisfiú. Nagyon örülök neki:) Így kértük, nem? 

Most már csak két kívánságom van, és komolyan nem kérek az égiektől semmit innentől: 1. Itt, nálam szeretnék laki, természetesen együtt, 2. jó lenne összeházasodni. 

Ha ez a két dolog teljesülne, maradéktalanul boldog lennék. 

Ezzel együtt, lassan kezdek beletörődni abba, hogy mégsem itt fogunk lakni. Az a helyzet, hogy hiába vérzik a szívem, hiába gondolom úgy, hogy minden józan érv - legalábbis az én oldalamról - amellett szól, hogy itt legyünk, hiába mondja mindenki ugyanezt, beleértve Benneteket is, szóval mindezek mellett kezdek kifáradni a harcba és nyugalomra, harmóniára vágyom. Ezt az egy témát leszámítva ez meg is van. Amikor ez éppen nem árnyékolja be a kapcsolatunkat, akkor nagyon harmonikus és szeretetteljes. K is örült a vegyespárosnak. Őt legjobban az érdekelte, hogy egészségesek-e, csak azután a nemük és a maga visszafogott módján csak annyit mondott: azt hiszem, ez a legjobb felállás :) 

A héten egyik nap három baba-boltban is jártunk: meg akartam nézni a babakocsikat élőben és a bútorok méreteit. K hősies volt, csak a harmadik helynél fejtett ki gyenge ellenállást, de persze hiába:) Azzal a feltétellel jött, hogy két-három hétig innentől feléjük sem néz. Nagyon vicces volt, hogy a babaágyakat nagyon komolyan szemrevételezte. Természetesen nem az esztétika érdekelte, hanem a stabilitás: mindegyiket megrángatta, próbálgatta mennyire erősek, strapabíróak. 

A héten, miután két napot nem tudtam aludni, beszereztem magamnak egy kismama párnát. Ma istenien aludtam. Persze ez még nem jelent semmit, mert két nap nem-alvás után bárki bárhol jól tud aludni, de mindenesetre kényelmes volt. A hely, ahol vettem, partnerünk, árulja a szappanjainkat. Úgyhogy megkaptam a párnát nagyker árban, ezt még ugyan nem tudom, hogy mennyi, de biztos jól jártam:) Ráadásul azt is mondták, hogy az összes textil dolgot megvarrják és szintén nagyker árban megszámítják. 

Kaptam ígéreteket ruhákra is, úgyhogy úgy érzem, a dolgok lassan - habár egyenlőre csak elméletben - de összeállnak. 

 Szuper! megint van valami, amin lehet tipródni: 

Most éppen arról van szó, hogy a boltunk megy nagy szarul. Úgy látszik, mostanra fogyott el az emberek pénze. Még a felszínen vagyunk, de nyilván nem cél, hogy otthonról hordjuk be a pénzt és feléljünk minden megtakarítást. Ebben az ügyben tettünk lépéseket, de úgy tűnik, hogy egyszerűen nem tudunk innen szabadulni. 

Ebből a problémából viszont megint kipattant a "hol lakunk" kérdéskör vitája. Illetve vita nem igazán van, mert K köti az ebet a karóhoz, hogy csakis nála. Nyilván ennek vannak racionális oldalai is, mert nem fogunk többet két háztartást fenntartani, önmagában ezzel rengeteget lehet spórolni, ráadásul, ha a sajátomat kiadom, akkor mondjuk a pénz felével tudom támogatni a szüleimet. Most náluk sem mennek jól a dolgok, mert az anyukámnak megszűnt a munkahelye, most már a két nyugdíjból és a megtakarításokból kell megélniük. Nyilván lehet, de a problémájuk az, hogy hogyan fogják a korábbi életszínvonalat fenntartani.

Ezt így magamban le is zongoráztam, utána voltam ott, K-nál, majd hazajöttem, körülnéztem és sikított a lelkem. Hogy miért kell nekem innen a napfényes, tágas, levegős házból odaköltöznöm egy szűk, sötét és nyomasztó helyre. K felajánlotta, hogy odahívja az építészt és megbeszéljük mit lehet csinálni és mennyiért, de én egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy egy racionális és nem brutál összegért lehet ott bármit kezdeni, ami elveszi ezt a nyomasztó érzést.

 Megvolt az erdélyi túra, tényleg jól sikerült. Mondjuk megállapítottam, hogy K nagyon különbözik a rokonaitól, szerencsére. Az út valóban hosszú volt, főleg odafelé, mert rengeteg kamion mozgott. A szállás jó volt, bár megállapítottam, hogy azért a turizmusból még van mit tanulniuk. Pl. Szováta lehetne egy hótelegáns üdülőhely, de nem az, mert szinte az összes szállás nagyon egyszerű, nagyon olcsó így persze vonzza a suttyókat is. Már bocsánat a kifejezesért. Esküszöm, nem a sznobizmus beszél belőlem, de amikor mondjuk hajnali háromkor még mindig részegen ordít valaki, és ez minden éjszaka megismétlődik, az már gáz. Az egész üdülőhelyen esténként ordít a legrémesebb vendéglátós zene, egyszerűen nem találni egy olyan helyet, ahol nem kell megsüketülni. Vagy másik példa: Korondon ott vannak a legszebb, legautentikusabb népművészeti termékek, és mellettük pedig a legócskább kínai gagyi rózsaszín plüss labdák és társai... rettenetes... ott van a kezükben az érték és nem tudják használni. Persze nyilván nem az ő hibájuk, a kereskedők azt kínálják, amire van kereslet. 

Vagy, harmadik példa: A Medve tó körül szép sétány, kiépített járdával, futópályával. A mögötte lévő kis tavakhoz is el lehet sétálni. A kis tavakban pedig ott úszik a szemét. Megállapítottuk, hogy két embernek max. 1 napi munkájával szépen meg lehetne tisztítani és nett lenne az egész. 

A másik amit megállapítottunk, az EU fassága és hozzá nem értése. Persze ezt itthon is lehet tapasztalni, de ott még élesebb az ellentét. EU-s pénzekből rengeteg építkezés folyik, pl. parképítés (egy faluban, ahol mindenkinek van kertje, minek park? teljesen funkció nélküli) vagy a templomok díszkivilágítása, közben pedig nincs csatorna, vagy a főútvonal mentén járda, így az emberek az úton szambáznak a 90-nel száguldó autók között. Pesze lehet, hogy ez a természetes szelekció...

Ebből a témából a legextrémebb az volt, hogy jártunk egy faluban (talán Küsmödön vagy Siklódon), ahová nem vezetett aszfaltos út. Az volt az érzésem, hogy kirázza a kölköket belőlem... nos, ebben a faluban az EU felújít egy házat, mert műemlék... Tényleg fontos, de nem hiszem, hogy az ott élőket ez tenné igazán boldoggá...

De azért, hogy írjak valami jót: rengeteg szép helyet láttunk és persze sok szomorúságot is... Voltunk Csíksomlyón, imádkoztam a Szűzanya szobránál, hálát adtam Neki, hogy segített. Átmentünk a Bucsin-tetőn, gyönyörű volt! Jártunk Székelyudvarhelyen, ami továbbra is nagyon szép, rendezett, és főleg 98%-ban csak magyarok lakják továbbra is. De az egész túra legérdekesebb pontja a Szalmakalap múzeum volt. Kőrispatak Bözödújfalu felé van (tudjátok, ez az elárasztott falu). Ez volt a rettenetes minőségű földút. Kicsit nyűgös voltam előtte, mert mi a fenét lehet egy szalmakalapból annyira érdekes találni, hogy erre még múzeumot is alapítanak mi meg kirázzuk a lelkünket azért, hogy ezt megnézzük. De klassz volt: a múzeumot a helyiek tartják fenn saját pénzből és adományokból, kaptunk vezetést és érdekes dolgokat tudtunk meg a szalmakalapról. Pl. A kalap peremének szélességéről lehetett tudni, hogy mennyire módos gazda volt az illető. 

De az összes látnivalók összesen nem értek fel azokkal a beszélgetésekkel, amiket a helyiekkel folytattunk. Pl. egy református lelkésszel, a fickóval a szalmakalap múzeumban vagy korondon a fazekasokkal. 

 Jó régen nem jártam itt... mozgalmas hetek vannak mögöttem... Múlt hét végén Balatonon voltunk, egy baráti házaspár vett ott egy házat, azt mentünk megnézni. Ott voltunk két napot. Nagyon klassz volt, élveztük... szerencsére az idő is jó volt, végre nem szakadt az eső...

Most hétvégén pedig Erdélybe megyünk. Lesz benne egy nap rokonozás is, azt majd valahogy túlélem, meg jönnek K sógornője és két unokaöccse is, amit viszont nem tudom, hogy milyen lesz. Szerencsére két autóval megyünk, így megmarad a szabadságunk. Tuti jól fogjuk magunkat érezni. Jó is lesz, mert idén nem hiszem lesz bármilyen nyaralás, hacsak nem tudunk lemenni a Balcsira a barátokhoz. 

Az anyagi helyzetünk gyakorlatilag katasztrófa. Nekem tartalékom egyáltalán nincs, K-nak van valamennyi, de mivel a cég nagyon szarul megy, a fizu sem úgy érkezik. Persze az alkalmazottaknak igen, de nekünk nem. 

A héten volt két érdekes eset: van egy partnerünk, akivel pár hónapja állunk kapcsolatban. Az előző számláját semm fizette időre, de akkor telefonált, hogy késik egy kicsit. Ezúttal ezt a fáradtságot nem vette. Küldtem emailt, semmi reakció. Felhívtam és a válasza (na most figyeljetek): azt hittem, hogy vagyunk olyan üzleti kapcsolatban, hogy ebből nem csinálnak problémát... (????) Mondom, én is azt hittem, hogy vagyunk olyan kapcsolatban, hogy ha gond van szólnak.. Még ő volt megsértődve és a végén közölte, hogy akkor majd nem rendelnek, vagy csak készpénzre... persze én sem örülök, ha partnert veszítünk, de azért olyanra nincs szükség, akinek könyörögni kell, hogy fizessen. Szerencsére K is egyetértett velem. 

Másik történet: van nálunk egy határidőnapló, amit korábban közvetlenül a gyártótól rendeltünk, de ők meglehetősen inkorrekt módon megállapodtak a hátunk mögött egy itthoni papírbolt lánccal és most ők a disztribútorok, tőlük kell rendelnünk. Ez rendben is volt tavaly, de most meg kell rendeljük a 2013-as határidőnaplókat. K végighallgatta a sirámaikat, majd a végén közölték, hogy oké, megrendelhetjük tőlük, leszállítják júniusban és mi pedig akkor ki is fizetjük. Mondtuk, nem... a disztribútori árrését azért kapja, hogy ő raktározzon és finanszírozzon, nem nyomhatja át ránk. A nő megsértődött, nem tudják finanszírozni, ez eddig mindenkinek jó volt. Hát nekünk meg, akkor köszönjük, nem kérjük. Magamban adtam nekik két hetet, hogy átgondolják és jelentkezzenek. Nem kellett nekik annyi.... már másnap telefonáltak, persze nem a tulajnő, hanem valamelyik alkalmazott, de gyors iramban rögzítettük a dolgokat írásban és ment a rendelés. Úgy kell nekik.... kellett nekik bennünket kitúrni....

Na, azért, hogy legyen valami babás is: 

Voltam terheléses cukor vizsgálaton, tök jó lett, még az IR-em is. A vérképem már nem ennyire, kicsit vérszegény vagyok, de ez még belefér. Engedélyeztek egy kis vörösbort. 

Volt továbbá AFP vérvétel és UH is. Sajnos a nemüket most sem tudtuk meg, viszont megállapítottuk, hogy nagyon aktívak voltak. Különösen a kettőjüket elválasztó burkot rugdosták. Még sajnos nem érzem őket, de persze ami késik, nem múlik. 

 Borzasztó fejfájásom van már három napja.... pénteken bevettem egy algopyrint, persze nagyon rossz lelkiismerettel, de tegnap és ma tűrtem. Olyan jó lenne végre egy hét időjárásváltozás nélkül...

Ami viszont ma megmelengette a szívemet: felléptem az egészségpénztári oldalunkra és már láttam a törzsadatok között, hogy regisztrálták a babáinkat. Olyan fura volt leírva látni... ez ebben az esetben azt jelenti, hogy majd babápolási dolgokat is vásárolhatunk a kártyával. 

Tegnap beszereztük a szokásos helyen a szokásos muskátlikat. Mire odaértem, a húgomék és az anyu már eljöttek, de leadták a drótot, hogy babát várok, így ott már nagy rendezkedés volt, mindenkinek szóltak, hogy nem nyúlhatok semmihez, mert kismama vagyok:) Mondtam, hogy azért nem vagyok cukorból, de hajthatatlanok voltak. 

Tegnap és ma délelőtt elültettük K-nál a virágokat, az enyémeket egyenlőre csak hazahoztam, majd talán kedden hozzájuk jutok. Viszont nagyon büszke vagyok magamra, mert kicseréltem a kerti a csapot, összeállítottam és kipróbáltam az öntözőt. Ez nekem mára elég is volt.... Most eszem egy kis pennét, azután eldőlök, főleg, hogy holnap korán kell kelnem a terheléses cukorhoz.