Pénteken a dokim felhívott, hogy a tenyésztésemben találtak streptococcus baktériumot, írt nekem receptet, majd menjek el érte. Mit csinál erre egy 21. századi kismama? Gugli a barátunk, úgyhogy utánanézünk. Rengeteg szörnyűséget találtam róla: felnőtt korban nem gond, de a szüléskor megfertőzheti a babát, rájuk nézve viszont nagyon veszélyes. Szuper! Beugrottam a kocsiba és elrohantam a dokihoz, felkaptam a receptet és szerencsére beszélni is tudtam vele. Meg volt lepődve, hogy így betojtam, mert Ő nem mondott semmi olyasmit, hogy rohannom kellene. A lényeg, hogy kaptam antibiotikumot, most 10 napig szednem kell, majd a 36. hét tájékán csinálnak még egy tenyésztést, és ha akkor is megvan még, akkor a szüléskor kapok két dózis antibiotikumot infúzióban és ennyi. Huhhh.... Mindenesetre, ha már ott voltam, megkérdeztem, hogy én milyen módú szülésre számíthatok, azt mondta egyértelműen császárra. Ettől megnyugodtam.... kövezzetek meg, de én bizony félek a normál szüléstől. Persze, ha azt mondta volna, hogy normál módon jobb a babáknak, akkor azt is vállaltam volna. Legjobban attól féltem, hogy amíg mondjuk az egyik baba születik, addig mi történik a másikkal. Nehogy valamilyen oxigénhiány vagy ilyesmi lépjen fel. 

Nos, ez volt a délelőtt, de jól tettem, hogy bementem hozzá, mert így nyugodtan tudtam elutazni. 

Este elhúztunk Bukarestbe. A repülés és az előtte lévő procedúra alapvetően kellemes élmény volt, ahogy meglátták, hogy várandós vagyok, előre engedtek a sorban a biztonsági ellenőrzésnél, nem kellett átmennem a fémdetektoros kapun csak megtapiztak. Volt igazolásom a dokitól, de senki, még csak rá sem nézett. Wizzair-rel mentünk, ott persze helyjegy nincs, úgyhogy oda lehetett ülni, ahol volt hely, persze borzasztó szűken. De 50 percet bárhogy ki lehet bírni. A babák azonnal elkezdtek mocorogni, ahogy elkezdtünk gurulni és egész úton aktívak voltak. A rokonok nagyon kedvesek voltak, rengeteget ettünk, most azután győzhetek lefogyni, illetve utolérni önmagamat. Szombaton körülnéztünk a városban, főleg autóval, vasárnap délelőtt megbeszéltük a bizniszt, délután pedig kirándultunk Sinaia-ra és megnéztük a királyi kastélyt. Olyan, mintha egy mese illusztrációja lenne:)

Ezzel együtt, hétfőn már alig vártam, hogy hazaérjünk, nagyon elfáradtam. Az a gond, hogy hosszú távon ülni nem tudok, mert fáj a derekam, járkálni meg azért nem, mert bedagad a lábam és leesik a vérnyomásom - ehhez persze nem könnyű alkalmazkodni másoknak, én meg nem akarok nyafogni folyton:)